Eső. Nem csöpög, nem viharos. Csak amolyan nyári zápor, ami befurakszik bőr alá, ruhába, mindenhoná, ami ellen még az ernyő sem menedék. Szitakötő szerette az ilyen időt. Senki sem jár ilyenkor az utcákon. Most is így volt... sehol egy lélek. Minden, a házak, az utcák, a falak, az épületek, minden komor hanulatot árasztott. Szitakötő bezzeg boldog volt. Nem volt rá különösebb oka. Csak. Sárga pólója csak úgy tapadt már az esőtől, láthatóvá tette karcsú derekát,a finoman dekoltált blúz egyéb részeit is kihangsúlyozta. Farmerja is erős ragaszkodást-tapaszkodást mutatott, hullámos, barna hajáról peregtek a vízcseppek. Nem zavarta. Üldögélt egy padon, a kirakat előtt. A kirakatban új divatú ruhák kínálgatták magukat ellenállhatatlanul. Kár az erőlködés - Szitatkötő háttal volt nekik. Szívta magába az eső illatát, ízét, szagát. Szerette, s boldog volt, hogy van ideje szeretni az esőt. Sokat rohant mostanában. Pihenésre vágyott. Megkapta.


Egy vörös sportkocsi hajtott be a hatalmas kapun. Itt bent már nem is szemerkéllett az eső - a mesterséges ég gondoskodott az állandó napsütésről, vagy zivatarról - a házigazda hangulatának eleget téve. Kígyó érezte hogy ez az egész olyan mű. Taszít. De a ház urát kevésbé zavarta. Nem idegenkedett, sőt mi több tetszett neki az a gondolat, hogy még az idő is az ő kedve szerint alakuljon. Kígyó nem vitatkozott vele - végül is ő fizet. S nem is keveset. Mégpedig azért, hogy ő úgy táncoljon ahogy neki zenélnek. Védelmezni, kiiktatni, elsimítani - ez az ő dolga. A Kígyóé. Koncentrált a kenyéradójára. Ha baja esne megsínylené. Elkalandozott a gondolata. Majd látta hogy a főnök egyedül van - a testőrét leszámítva. Pedig egy jó ideje nem lépett egyet sem a hőn szeretett nője nélkül. Mi lehet a gond? Talán a nő dobta. Érdekes egy teremtés volt. Mindig vidám, kedves. Nem is illett a főnökhöz. Hiába... A főnök egy álomvilágban élő, önző alak. Teli pénzzel. Talán ezért is volt vele a lány. Bár Kígyó csak távolról látta, mégis úgy érezte ismeri a lányt. Kígyó visszaterelte a gondolatait a munkájához. Semmi köze ehhez. Nem az ő dolga.
- Kígyó! - kiáltott parancsolóan a főnök. - Ezt a nőt... ezt a ribancot... ezt! - nyomott az orra alá egy képet - Ezt megkeresed és likvidálod... Megértetted?! - Kígyó nyugodt maradt, mint mindig. Furcsállotta a dühkitörést, ez még a főnöktől is szokatlan. Nem tette szóvá, megnézte a képet. Csak azt hitte hogy nincs köze a barátnő lelépéséhez. Elvileg nincs is. De mostmár az ő dolga hogy elkapja.
Kígyó elballagott a kocsijáig, és hazahajtott. Volt egy amolyan iratlan szabályuk a főnökkel. Ha valakit ki kell iktatnia akkor nem kötelessége a főnökre vigyázni. Ilyenkor nem szokott gondolkozni, érezni. Csak véghezviszi a feladatát. Nem nézi ki az áldozat. Hidegvérrel tünteti el. Hol keresse a lányt? Nem számít. Elmegy sétálni. Kiüríti a gonolatait. Rutinból csinálja. Utána kezdődhet a vadászat. Bőrdzsekit ragadott és elindult. Amint kilépett az utcára olyan nyugalom lett rajta úrrá, anilyen eddig csak ritkán. Arcán folydogáltak az esőcseppek. Csak erre koncentrált. A folydogáló esőcsepekre. A hangjukra. Közben a lába vitta tovább és tovább. Nem nézte merre, tudta úgyis hazatalál. Ismerte a várost, talán mindenkinél jobban. Csak ment és ment a sötét utcákon.

Sötétedett. Szitakötő még mindig a padon hevert. Már nem ült, hevert. Hátrahajtva a fejét, olyképpen, mintha el akarna törni. De nem és nem törik. Mosolyog a gondolaton. És mosolyog, mert jól esik neki. Szeret mosolyogni. Ezen megint mosolyognia kell. Mindent belead a mosolygásba, el is fárad. Elbóbiskol a padon.

És a lába vitte és vitte. Elbambultan mászkált az utcákon. Néha látott egy embert, netán kettőt. Mind igyekeztek valamerre. Elgondolkodott. Nem konkrétan valamiről. Csak gonolkodott. Az ilyenfajta gondolkodás pihentető, de minden elvonja a figyelmet. Látott egy lányt. Üldögélt a padon. Fejét hátrahajtva, lecsukott szemmel. Komikus, olyan akár egy törött nyakú madár. Nem a halott madár képe a komikus, hanem a hasonlóság. A lány a padon üldögélhetett már egy ideje, csurom víz, pedig már nem is esik. Kígyó leült mellé. A lány nem vette észre, pár percig meg sem moccant. Nézte a lány arcát. Finoman ismerős volt. Majd hirtelen a lány felpillantott. Eleinte csak az egyik szemével, utána a másikkal. Mosolygott. Kígyó ismerte ezt a mosolyt. A fényképről.