A férfi nézte az előtte medegélő lányt. Őszintén sajnálta hogy nem idősebb valamivel... Így hát a fogadóban kell női bájakat keresnie. Csak lennének már ott! Újfent szemügyre vette társnőjét. Alig több mint tizenhat. A melleivel sem büszkélkedhet... Kár érte, pedig milyen szeme van...! Elmélyült a tennivalóiban, volt bőven belőle, helyszínük többnyire egy helység, a fogadó egy kis szobája... Akaratlanul a sorsa felé kóboroltak gondolatai. A legenda azt is megmondta, ha nem végzi el a rá bízott feladatot halálnak halálával fog meghalni, és a tőlvilágon sem lessz nyugta. Maga Sheeda, a halálistennő fogja bűnhődtetni, de persze csak anyira amennyire megérdemli. A fogadó előtt álltak, Rika kérdése térítette vissza a valóságba.
 - És mond csak Khennem, van elég aranyad mindkettőnk szállására? - kérdezte. Eldönthetetlen volt hogy puszta érdeklődésből, vagy szemrehányásként.
 - A saját szállásom fizetem. - közölte komorana férfi. - A saját igényeim kielégítésére van elég pénzem. Nem többre.
 - Szóval igények... És hagynád hogy egy hölgy az itállóban aludjon? - rezegtette szempilláit Rika. Khennem kételkedve felvonta szemöldökét - nem tudni hogy a hölgy, vagy az igény szónak szólt. Khennem a fogadós felé fordult.
 - Egy szobát kérnék magamnak - az utolsó szavat jól hallhatóan kihangsúlyozta.
 - Nekem is ő fizeti - mondta mosolyogva a lány.
 - Ehhez a kölyökhöz semmi közöm! Ha tudja akkor fizeti a saját szállását, ha nem akkor az istállóban is kényelmesen elfér.
 A kölyök szót nem hagyta annyiban Rika. Alig láthatóan vízsugarat bűvölt...
 - Ki a kölyök?! - öltötte ki a nyelvét - Én legalább szobatiszta vagyok! - Majd az értetlen pillantásra a férfi - immár vizes - nadrágjára mutott. A férfi elkerekedett szemmel figyelte a gaztett eredményét, majd azt, hogy a fogadó népsége kuncog, hangosan nyeríteni nem mervén. Bosszún törte a fejét. Szél fújta a lány szoknyáját lágyan, majd fel - ezzel a szoknyáját majdnem a nyakáig varázsolva... Rika sikoltott, majd ellenséges-lenézőn végigmérte a férfit, és gúnyosan elmosolyodott. Tekintete vándorolt a fogadóban. Majd megtalálta amit keresett. Megragadott egy pengetős hangszert, és játszott is rajta. A gyönyörű dallamok megtöltötték a helységet. Ámult mindenki. Khennem vállat vont és vacsorát kért a fogadóstól. Nem nagy adagot - még másra is kell még a pénze. Később meglepetten vette észre - a lány egész szépen játszik a hangszeren, és a hangja sem kellemetlen. Később a lány leült mellé. Egy hatalmas zöldséges tállal. Kihívóan a férfira szegezte a tekintetét. Majd lezserül közölte:
 - A zenélésből egyész jól meg lehet élni.
 - Mi pedig egész hatásosan meg fogjuk keseríteni egymás életét.
 - Pontosan - Monda a lány, és mosolygott. Majd felállt és elvonult. Hamar visszajött. Khennem meg akarta kérdezni hol volt, de meggondolta - nem az ő dolga, egyébként is, mit érdekli őt hogy mit csinált a kölyöklány?!
 Vacsora végeztével szerzett magának hálótársat, és aludni ment. Alvás előtt a bérbe vehető nőszemély közölte a költségeket. A felbolygatott férfi majd megbolondult. Amennyire udvariasan csak tudta megkérdezte, honnan vette az ötletet - ilyen képetelen árat kitalálni?!
 -  De hát az a lány... az azt mondta annyit kérünk amennyit akarunk... - monta szemlesütve a nő, majd hozzátette - felség....
 Felség?! Khennem indult is - nyakat tekerni. Hogy jön ez a vakarcs ahhoz, hogy tönkretegye az ő éjszkáját?!
 A szobájában találta a keresett kéjrontót.
 - Hol fáj az neked, ha... Miért jó az neked ha tönkreteszed az én....  éjszakám?! - hördült fenyegetően. Hangja és arckifejezése kétséget sem hagyott afelől hogy rossz válasz esetén vér fog folyni.
 - Nem lehet hogy... egy kicsit.... féltékeny voltam? - rebegte a lány. Khennem megdöbbent. Egy pillanatra elfelejtette hogy miért is jött, csak értetlenül bámult. Addig amíg a lány hozzá nem tette szemtelenül - felség...
 Mintha ez még nem lett volna elég... Rika kacagva felpattant és kifutott a szobából. Khennem utána. Útközben a lány - előrelátóan - szerzett egy kardot (isten tudja honnan). Üldözője követte a példáját. A fogadó előtt csaptak össze, a fogadóban iszogatók minden örömére. Fogadások születtek - a férfi javára. Közben folyt a harc. Harcstílusuk különbözött: Khennem légiesen könnyedén forgatta a pengét, Rika pedig türelmesen, már-már közönyösen. Ez dühítette a férfit, egyre nehezebben koncentrált. De nem adta fel egyikük sem. Kezdtek elszivárogni az emberek, hiányolták az alattomos fogásokat, a vért. Mindketten nyíltan játszottak, tiszta lapokkal. Nem szóltak, nem káromolták egymás szüleit, a teremtőt sem emlegették. Mindezt hamar megunták az emberek. Ők azon kapták magukat hogy élvezik a harcot.
 - Ott fent, amit a szobában mondtál,azt komolyan gondoltad? - kérdezte Khnnemlihegve, de a szemböldökét mem felejtette el magasra húzni.
 - Ugyan már felség - mondta szemtelenül a lány, nem kevésbé lihegve - ki akarna az utatba állni mikor a potenciatehetséged fitogtatására vágysz? - pillanatnyi csönd állt be.
 A férfi nem fűzött hozzá semmit, pedig ölni tudott volna, még hogy valaki ne kívánja őt?!  Végül is csak egy pólyás -nyugtatta magát.
 Kiegyeztek egy döntetlenbe, egymást támogatva botorkáltak el a szobáikhoz. Majd külön-külön beájultak az ágyba. A férfi a maga részéről a harc folytatását álmodta meg - természetesen ő nyert. A lány mesét álmodott... Tündéreset.