A vámpírrá válásom helyére értünk. Nem voltunk egyedül.
- Már vártunk. - szólt egy barnabőrű, őszhajú és szakállú, vénségesen vén aggastyánés rám szegezte ujját. Zavaromat próbáltam palástolni, nem sikerült. - Reméltük hogy eljössz. Vámpír lessz belőled. - míg ezeket a szavakat mondta a többiek kör alakba rendeződtek. Intett az öreg. És én indultam. Nem akartam. Állj! Sikoltoztam, ellenkeztem, de ennek kívülről nem volt jele, ha lett volna már mind a tíz körmömnek búcsút mondhattam volna. Nem voltam ura a testemnek. Fátylon át láttam mindent. Ahogy a kör közepébe lépek. A mágikus kört rajzoló öreget. A többieket, ahogy legugolnak. Ahogy imádkoznak. Azon az érthetetlen nyelven amin a lány szólt pár napja. Tizenhárom napja! Ma huszonhatodika!! Ez akart eszembe jutni! Közben - bizonyára - a ceremónia végéhez értek. Mindenki elharapta hüveik ujját és a szivárgó vérükkel egy jelet rajzoltak. Sikítottam. Eredménytelenül. Alig láttam, irányíthatatlan volt a testem. Emelkedtem. Ha tudom, azt kiálltom hogy tegyetek le!, de nem tudtam. Csak emelkedtem és emelkedtem, valami húzott fölfelé. Majd zuhantam. Sikítottam, megszűnt a varázs, mozogni is tudtam. Sokra nem mentem vele. Mivel már úgyis meghalok legalább élvezem a repülést. Kitártam karjaim. és zuhantam. Az érzés jó volt, a körülmények rosszak. Kinyitottam a szemem. Láttam a közeledő földet, az aggodalmasan néző Bradet, az arcokat, a közeledő faágakat, mindent. Becsuktam, nem, sokkal inkább bezártam a szemeim. Egy fekete alapon fekete teremben voltam. Vörös szőnyeg vezetett a terem végéhez. Elindultam. A terem végében lépcső tetején egy fekete oszlop, a tetején egy vörös kristály lebegett. Igézően szép volt. Akaratlanul utánanyúltam. Tudtam hogy el kell vennem. Rásimítottam kezeim és leemeltem a pódiumról. Hideg tapintása katonásan felállította a hátamon a szőrt. Kellemes érzés volt mégis. Erőt merítettem a kristályból. Megszorítottam, nem akartam a földbe csapódni. Kinyitottam a szemem. Védekezően felhúztam a karjaim és azt kívántam hogy ne csapódjak be. Elkerülhetetlennek látszott. Vörösen világítottam, sikerült lassítani az esést, és amolyan kecsesen a földre érkeztem.  Megkísértett hogy bepótoljam a ceremónia közben gondolt sikításokat de lemondtam róla. Nem önként. Eldobtam az eszméletem. Feltűnt a vörös kristály, majd el...Csak a sötétség maradt.