Hazafele mentem, Ma még azért se a temetőn keresztül, habár rövidebb lett volna. Tizenkettedike volt. Tudtam hogy ha a temetőn megyek akkor ott kap el az éjfél. A hosszabbik, és mozgalmasabb utvonalat választottam. Habár már ilyenkor egy lélek se jár. A parkon át vezetett az utam. Gyűlöltem a parkot. Sötét volt és hideg. És valami elérhetetlent, valami rendkívülit árasztott magából. Nem voltam se médium se ezoterikus izémizé, nem volt hatással rám a tizenharmadika sem, de rossz előérzetem volt.
Fújt a szél, a fák árnyékot vetettek, telihold - minden közrejátszott... Egyszer csak egy női sikoly. Halálsikoly. Ennyit az óvatosságról... Bekapcsoltak bennem az ösztönök, nem írok misztikus dolgokat harci képességeimről - csak reflexből lendültem a hang irányába. Csak tudnám miért, hamarosan megbántam. Az elém táruló látvány  - egy nő talptól-skalpig vérben kimeresztett szemekkel, enyhén tátogó szájjal - még él! Előkotortam a mobilom, tőmondatban elmagyaráztam a mentősnek hova jöjjön. Mire végeztem már ott voltam a nő mellett - közelebbről megnézve még csak üti a felnőtté válás lécét. Valamit motyogott közelebb hajoltam hogy halljam. Valami érthetetlen nyelven halandzsázott. Hitetlenkedve felemelkedtem. Hallottam már a mentő hangját. Ekkor egy árnyékot láttam a szemem sarkából. Nem az enyém, nem egy fái, nem a lányé - sikerült kikerülnöm a hátulról jövő támadást. Milyen kár - csak majdnem. Az az izémicsoda nyakamban lógott. Lebénultam síkítani sem volt erőm. Hallottam a vérem bugyborékolását, a nyeldeklést, akárha valaki vizet inna. Átfutott az agyamon hogy amúgy éjfél körül lehet...
A következő kép pedig egy kórházi szoba, lélegeztető, perfúzió és minden ami egy orvosi filmben láttam. Sajnálatos módon - rám csatlakoztatva. Legtöbb gép ismerős volt az ilyen sorozatokból de a nevüket - hál' Istennek - soha nem kellett az agyamba véssem. Nézelődés közben eszembe jutott miért vagyok itt. Azt hittem mindenem belesajog. Ekkor betoppant egy vidám nővérke és csodálkozva nézett rám:
- Jéé... hiszen felébredt...!Nem is! Feltámadt!
- Éljen Jézus Krisztus - morogtam... És láttam hogy a - minden bizonnyal istenfélő keresztény - nővérke most enyhén megütközötten néz rám.
- Bocsásson meg azt hiszem félre beszéltek - mondtam enyhültebben. Magamra erőltettem egy mosoly-félét. Habár vicsorgásnak hatott, ezt a velem szemben lévő, nem rég felfedezett tükörben láttam. A nővérke ettől mégis felélénkült.
- Tudja, kész csoda hogy még él! Csak a doktoroknak köszönheti! Súlyosan megsebesült, habár csak a nyakán, de mégis rengeteg vért vesztett!
- Utálom a sorozatbeli vakbuzgó orvosokat akik még a klinikai halálból is visszahozzák az emberi porhüvelyeket... - ez a beszólásom kiváltott egy újabb megrendült pillantást. - De most nekik köszönhetem az életem - tettem hozzá. Nem vagyok az a tipus aki azért mond valamit hogy a másiknak tetszedjen, de a nővérke átlagnál érzékenyebb lelkületű volt, hát megszántam. Hatott, ismét fellelkesülve hozzáfogott:
- Rengeteg vért vesztett! Még mindig sápadt, mi az hogy sápadt.... holtfehér!
- Nem baj amint kikerülök innen majd sok-sok finom vörös vért fogok inni - sóhajtottam. Úgy tűnik az érzékeny lelkületű ápoló elhitte, majd annak tudta be, hogy vérszegény vagyok, rosszul érzem magam, és félrebeszélek. Amint ezt elrendezte magában ellebegett, hogy hívja az orvost.
Elgondolkodtam, a nyakamhoz emeltem a kezem. Az én kezem?! Nem, az egy elsoványodott teliszurkált, csövecskékkel teli valami volt. Nem hasonlított a pár nappal ez előttire. Ez az amortizálódott börlebeny megérintette a nyakam. Ez legalább ismerős érzés volt. Azegyetlen ami nem volt ismerős az a sebhely a nyakamon. végigsimíotttam, oldalről jobbról-balról, alulfól felülről, oda-vissza, fordított sorrendben, mindenképpen és a kislábujjkám hegyétől az orcipmpámig borzadtam. Majd megvilágosodtam, és belém hatolt a felismerés. Nini, ez egy vámpírhaparpás! Aztán eszembe jutottak a rémtörténetek amivel kislánykoromban rémisztgettek, majd később egymást rémisztgettük a hawerokkal. Akadt közöttük nem egy, és nem két vámpíros. Akkoriban úgy képzeltem, a vámpírok víztől, foghagymától, és kereszttől félő lények, akik embervéren élnek. Hm. Most más benyomásom van. A vámpírok félelmetes lények, amikről senki nem tud rajtuk kívűl semmit...